Ismét igyekszek leírni az elmaradásomat. A hét második felére szerencsére javult annyit az állapotom, hogy az orvosok is elég jónak találják ahhoz, hogy hazaengedjenek. Örültem neki, mert már kezdett nagyon feszéjezni a kórházi bentlakás. Jó volt újra otthon lenni. A szám is szerencsére nagy gyógyuláson ment át, ugyanis hazatértem másnapján, már óvatosan, de rágni is tudtam. Amíg fájt a szám, addig sajnos hiába voltam éhes az evés közbeni fájdalmak hamar elvették az étvágyamat és féltem, hogy ennek a gyógyulás után is marad egy kis nyoma és nem lesz olyan jó étvágyam, de szerencsére a félelmeim nem bizonyultak jogosnak. Amint ismét tudtam rágni és ízlelni az ételeket az étvágyam is visszatért egyik napról a másikra. Így nem is volt más dolgom, mint hogy a 64,5 kg-ról amire sikerült lefogynom ismét megcélozzak egy 70 kg feletti súlyt. Nagyjából egy hét kellett, hogy sikerüljön megközelítenem a 70 kg-ot és még egy hét alatt sikerült beállni a számomra már elfogadható 72 kg körüli súlyra. A számban ugyan még egy bő hétig voltak apróbb sebek, de azok már kevésbé zavartak az evésben. Viszont az orvosok jobbnak látták megvárni a teljes gyógyulást mielőtt nekiálltunk volna a következő szakasznak. A professzor úr is elment egy hét szabadságra, így rögtön két hét otthon töltött szabadságom is lett, ami közben csak két kontroll vérvételre kellett bemennem. A vérvételek során nagyon jó vérkép eredményeim lettek. Már-már a normál egészséges értékeket is megközelítő eredményeim lettek. A közérzetem is teljesen helyreállt. Sikerült vissza erősödnöm és úgy láttam itt az ideje, ha a kis kényszer szünetben, ha már ilyen jó eredményim vannak, kicsit kihasználjuk az adódó lehetőséget és végre elmegyünk Szolnokra Juci szüleihez, hiszen már több mint fél éve nem tudtunk elmenni hozzájuk a betegség miatt. Így hát az egyik vérvételt követően meg is kérdeztem az orvosokat, hogy lenne –e ennek bármi akadálya, amire szerencsére azt mondták, hogy ezzel a vérképpel menjek csak nyugodtan, de persze kerüljem el messziről a beteg embereket. Így is lett és végül egy remek hétvégét töltöttünk Szolnokon és sikerült bepótolnunk pár régóta tervezett látogatást.

Visszatértünk után sikerült újra beszélnem a professzor úrral, akivel átnézve a papírokat abban maradtunk, hogy egy újabb csontvelő vizsgálatra lenne szükség ahhoz, hogy teljes nyugodtsággal átugorhassuk a felfüggesztett szakasz maradék két kezelését és nekikezdhessünk egy újabb szakasznak. Sikerült is lebeszélnünk az újabb csontvelő levétel időpontját másfél héttel későbbre, amit ugyan először sokalltam kicsit, mert az megint másfél hét otthon ülést jelentett volna, amikor is eszembe jutott, hogy ha még mindig olyan jók a vérkép eredményeim, akkor akár munkával is eltölthetném. Ezért fel is tettem a kérdést, hogy mi lenne, ha akkor én a másfél hét alatt bejárnék dolgozni, persze gondosan ügyelve arra, hogy senkitől se kapjak el semmit se. Professzor úr meg is adtak az engedélyt, így másnap már mentem is dolgozni. A következő közel két hétben így tehát bejártam dolgozni, közbe egyszer bejöttem egy csontvelő vizsgálatra és vérvételre, ahol az eredmények láttán megbeszéltük, hogy a következő hét vége felé nekiállhatnánk az új szakasznak, hiszen az eredményeim egészen jónak mondhatók. Ugyan a lézeres vizsgálatra küldött pécsi minta eredményei még nem értek vissza, de az itt végzett mikroszkópos vizsgálat eredményei is elég jónak bizonyultak ahhoz, hogy belemerjünk kezdeni a következő szakaszba. A munkahelyen töltött 2 hét szinte napról napra jobban feltöltött élettel és energiával. Nagyon jól esett bejárni és egy kicsit visszarázódni a régi kerékvágásba. Még arra is nyílt lehetőségünk, hogy lemenjünk Mohácsra a busójárásra. Érdekes élmény volt, ugyan kicsit zavaró volt, hogy nagyon sok ember volt, de szerencsére elég nagy területen oszlottak el. Sikerült pár jó képet is csinálnunk, aki még nem látta volna javaslom nézze meg őket a facebook oldalamon. J

 Ezek után kicsit úgy érzem több türelmem lett a következő várhatóan 5-6 napig tartó kórházi látogatásomhoz is. A professzor urat próbáltam kicsit kérdezgetni arról, hogy vajon a hátralévő négy szakaszban vajon lesz –e lehetőségem dolgozni. Vajon lesz –e olyan erős a vérképem, hogy be is járhassak dolgozni. A főorvos úr erre azt mondta, hogy reményei szerint a következő kezelések már nem fogják annyira piszkálni a vérképemet és akár dolgozni is be fogok tudni járni. Hát remélem tényleg így fog eltelni a hátralévő szorosabban kórházba járós négy hónap.

Tehát abban maradtunk a professzor úrral, hogy a vérkép függvényében kezdjük majd el a következő kezelést. Az első vérvétel hét vége felé volt esedékes és látszott rajta, hogy esnek a vérkép eredményeim, de nem annyira, hogy vért keljen kapjak, de ahhoz eléggé, hogy ne kapjam meg a kezelést. A következő hét hétfői vérkép sem volt még túl rózsás, így abban maradtunk, hogy továbbra is halasztjuk a metrotrexat kezelés elkezdését. Így tehát két hét szünet lett a két kezelés között, ami idő alatt teljesen jól éreztem magam, sőt az étvágyam is kezdett rendesen visszajönni. Oly annyira, hogy sikerült 66 kg-ról 72-re visszaszöknöm. A hét végén pedig olyan szép idő volt még Szigetvárra is elmentünk kirándulni.

Így végül január 21-én kaptam meg a következő szakasz első metrotrexate kezelését. Kicsit tartottunk tőle, hiszen azt mondták róla, hogy ez egy halálos adag is lehetne, ha nem adnának ellen anyagot, ami megvédi az egészséges sejteket. Kedden még nem éreztem semmit a kemo-ból, sőt még szerdán sem. Csütörtök hajnali kettőtől (36 órával a kezelés beadását követően) pedig nekiállták adni a Ca-folinat-ot (ellen anyag) aminek, mint már fent írtam, az volt a célja, hogy megvédje a nyálkahártyákat és az egészséges sejteket.

Csütörtök este kezdődtek a mellékhatások elég erős vesegörcsökkel, ezek mellett úgy éreztem mintha fájna az egész hasam. A gyomrom görcsölgetett kisebb hányinger mellett. Olyan érzés volt mintha a májam is fájna, de az lehet csak a vesém kisugárzása volt. Adtak rá egy elég erős fájdalom csillapítót és görcsoldókat is. Egyik se segített túl sokat, viszont az erős fájdalomcsillapítótól még hánynom is sikerült. Az estét túlélve másnap reggelre már nem nagyon fájt a vesém. Másnap megkérdeztem a doktornőt, hogy várható –e még valami hasonló mellékhatás, mert ha igen abban az esetben nem mennék haza, de ha nem akkor ha lehet inkább otthon tölteném a hétvégét. Fájdalom csillapítót és görcsoldót otthon is be tudom venni (amik ráadásul nem is segítenek sokat), valamint a Ca-folinatot is be tudom szedni otthon kapszulaként, de akkor legalább kényelmesebb körülmények között tudnám kipihenni a kellemetlenségeket. Doktornő azt mondta ő nem várna már más mellékhatást, így ha tényleg inkább haza mennék, akkor elenged. Nagy havazás közepette haza is költöztem Juci segítségével. Elég nagy havat ígértek péntekre és a hétvégére, így mondtam neki, hogy ő is és én is jobban járunk, ha nem megy dolgozni, mert nem kell nagy hóban vezetnie olyan messze és együtt tudjuk inkább tölteni a napot. Otthon délután még kisebb vesegörcseim voltak, de a görcsoldó azért segített rajtuk és szombatra el is múltak.

Szombat volt a forduló pont a mellékhatások tekintetében, ugyanis a vesegörcsök ugyan elmúltak, de a számban kezdtem érezni fájdalmakat. Szóltak előre, hogy lehet, hogy a kezelés megpiszkálja a nyálkahártyákat, így többek között a száj nyálkahártyát is. Ezen kívül a fejem is tiszta gennyes kiütés lett, mintha rengeteg pattanás nőtt volna rá. Eleinte nem aggódtunk túl sokat, enni még tudtam, csak kicsit óvatosabban. Nyálka termelődött a számban, amit kénytelen voltam kiköpködni. A fájdalom viszont napról napra nőtt. Így hétfőn már nem úgy jöttem be a kórházba, hogy csak egy kontroll vérvételre jöttem, hanem hogy megmutassam az akkor már sebes és eléggé fájó számat. Professzor úr mondta is rá, hogy sajnos bekövetkezett, az amitől próbáltak megvédeni a Ca-folináttal és úgy tűnik leválik a száj nyálkahártyám és nagy eséllyel a gyomromban és a beleimben is hasonló lehet a helyzet. Ez sajnos 10 betegből 1-nél az ellenszer ellenére is megesik. Így be is fektettek és újra intravénásan kaptam az ellen anyagot, valamint öblögetni is kaptam belőle egy üveggel. Ezen kívül a nyelési nehézség miatt adtak egy liter infúziót is. A doktornő megvizsgált és a vesémet ütögetve éreztem egy kis fájdalmat. A vérvételből pedig kiderült, hogy valóban valami nem stimmel a vesémmel, mert az értékeim a normális 120-as érték fölé 200-asra emelkedett. Biztos, ami biztos elküldtek hasi ultrahangra, hogy lássák nincs –e valami baj a veséimmel. Szerencsére a vizsgálat megerősítette, hogy nincs nagy baja a veséknek, csak kicsit be lehetnek gyulladva a kezelés mellékhatásaként. Ezért meg is emelték a víz adagomat 1 literről 3 literre, hogy jól átmossanak. Emellett kaptam még antibiotikumot, hogy ha a bélben is leválna a nyálkahártya és esetleg keletkezne rajta egy seb, akkor az ott lévő baktériumok ne tudjanak galibát okozni. Ez egy elég széles skálájú antibiotikum volt, aminek pedig hányinger a mellékhatása. Meg is szenvedtem, mert minden beadás után rosszul lettem és néha még a hányingercsillapító sem volt elég. Ezen kívül lett tőle egy nagyon enyhe hőemelkedésem is olyan 37 fokig, plusz közérzetet is rombolta rendesen. Végül is a hét második fele így telt el. Enni csak folyékonyat tudtam, többnyire szívószállal. A hétvége fele már ment kanállal is, de rágni még mindig nem tudok. A hét folyamán keddig még rosszabbodott a szám utána pár napig stagnált, majd a hét vége felé kezdett javulni. Most hétfőn (2014-02-03) még mindig vannak foltok ahol érzékeny a szám is és a torkom is, illetve a nyelvem alatt van még egy fájó pont, de azért nyelni már sokkal könnyebben tudok, mint a múlt héten tudtam. A fejbőröm is sokat javult. Ugyan azzal nem küldtek el bőrgyógyászatra, annyit mondtak majd elmúlik magától csak ne piszkáljam őket, amit persze könnyebb mondani, mint betartani amikor viszketnek, de sikerült türtőztetnem magam. A hét végére azok is ki sebesedtek és nekiálltak leszáradni, úgyhogy már sokkal jobban néz ki, mint amilyen előtte volt. Remélem, hogy a hét közepe tájékán már hazaengednek majd és otthon fejezhetem be a végső felépülést.

Így hát, amikor legközelebb találkoztam a professzor úrral (dec. 30.) el is árasztottam egy csomó kérdéssel. Hogy ugyan mi történt azzal az állításukkal, hogy február környékén visszamehetek dolgozni és hogy mik várhatók a következő kezelésektől. Erre a professzor úr azt mondta, hogy valami félreértés lehetett, mert ugyan nagy eséllyel a február utáni szakaszok mellett már fogok tudni dolgozni, még ha nem is teljes intenzitással. A kórházi kezelések folytatódnak várhatóan május végéig. Sőt mi több a következő közel 2 év, ami alatt mint mondták még lesznek gyógyszeres kezelések is úgy fog kinézni, hogy három havonta kapok egy kemót. Ez a hír is meglepett minket. Úgy gondoltuk, hogy a kórházi kezelések után legalább a kemókat letudom és nem fogok belőlük többet kapni. Ezen kívül kiderült még az is, hogy a következő szakaszban kapott kemók elég erősek lesznek. Olyannyira erősek, hogy mindenképp be kell velük feküdni pár napra, mert 36 órán belül be kell adni egy ellenszert, ami aztán megvédi az egészséges sejtjeimet és szerveimet. A professzor úr mindezt úgy adta elő, hogy ennek a gyógyszernek (méregnek) a 10-ed része is halálos adag lenne, így nem tréfa dolog, hogy időben megkapom –e az ellenszert. Hát mondanom se kell ezzel nem sikerült megnyugtatniuk.

Pár hét kellett ugyan, de sikerült feldolgozni az új információkat és az agyunkat átállítottuk arra a célra, hogy jó akkor ez tovább fog tartani mint először gondoltuk és most az elsődleges az, hogy még a februárig tartó utolsó nehezebb kezelési cikluson legyünk túl és utána lassacskán, amennyire az ember ereje és a kezelések engedik megpróbálunk kicsit dolgozni is. Szükségem is lenne már egy kis munkára, ugyan is elértem arra a szintre, amikor is dög unalom otthon lenni és már nem köt le semmi úgy igazán, ezért a munka segíthetne egy kicsit, hogy gyorsabban teljen az idő.

Az utolsó 4 napos kezelést el is kezdtük december 30-án és miután január elsejét kihagytuk a munka szüneti nap miatt ezért január 3-án pénteken fejeztük be. Ez a hét vége egy kisebb forduló pont volt az eddig eltelt otthon töltött időben. A 4 napos kezelések ugyan mennyiségileg kevesek voltak, viszont erősségükben és a rám kifejtett hatásukban nem bizonyultak kevésnek. Péntekig ki is jött rajtam egyfajta kedvetlenség és kicsit rosszabb közérzet, valamint megvolt az első rosszul lét is. Szerencsére Juci nem hagyta annyiban és próbált kimozdítani ebből a rossz hangulatból, ami előbb utóbb sikerült is neki. Általa rájöttem, hogy csak akkor telik el a hétvége rossz hangulatban és unalmasan, ha én hagyom. Így szombatra sikerült átesnem a letargián és úgy döntöttem, hogy nem engedek a levertségnek. Szerencsére az időjárás is segítette nekünk, így szombaton kimentünk a Desedára sétálni egy nagyot, ami nagyon jól esett.

Hétfőn túl estünk ennek a szakasznak az utolsó nagyobb adag kemóján és abban maradtunk a professzor úrral, hogy figyeljük a vérképemet és várhatóan következő hét hétfőn befekszek és nekiállunk a következő szakasz első kezelésének.

Fúú szégyen, de megint nagyon elmaradtam az írással. A csontvelő minta levétel viszonylag könnyen ment. Kaptam érzéstelenítést előtte, ami ugyan fájt egy kicsit, viszont utána nem éreztem a csontvelő levételből semmit se. A gerinc injekciókat is egyre jobban viselem. Szerencsére a többi után nem volt fejfájásom. Ráadásul az ambulancián csak 2 órát fektetnek az injekció után és már mehettem is haza. Ugyan félénken keltem fel, hiszen nem szerettem volna, hogy megint 5-6 napra fájjon a fejem. Szerencsére nem is lett semmi kellemetlen tünetem. Karácsony előtt úgy állt a helyzet, hogy megkaptam a 3. négy napos kemó adagot is és 23-án hétfőn még visszamentünk egy kontroll vérvételre. A csontvelő és a vérkép eredménye alapján a karácsonyi hétre kaptam egy hét kimenőt, azaz nem kellett kórházba járnom (miután nem dolgozott senki sem).

A professzor úr érdekes kedvében volt, hiszen amellett, hogy elmondta a jó hírt, miszerint a csontvelő vizsgálat eredménye remek lett, hiszen 1% körülire csökkent a leukémiás sejtek száma (ami a vártaknak megfelelően, sőt még előbb teljesült), viszont pár kérdésünkre érdekes válaszokat kaptunk.

Feltettük a kérdést, hogy akkor ez az eredmény alapján a továbbiakban is úgy haladunk, mint ahogy a táblázatban le van írva és februártól már fogok tudni dolgozni járni!?! Erre azt mondta, hogy mutassam csak meg a táblázatot és nézzük meg. Erre megmutatta, hogy igen a táblázat következő szakasza várhatóan februárig tart, de utána folytatódik a kezelés következő 4 szakasza, ami pedig várhatóan május végéig is elhúzódik. Erre a hírre teljesen ledöbbentünk Jucival, egészen ideáig mindenki azt mondta nekünk, hogy várhatóan február végéig lesznek a kórházi kezelések. Haza érve újra átnéztük a táblázatot amit adtak és aminél az elején elfelejtették mondani, hogy a másik oldalon lévő táblázattal folytatódik a kezelésem. Ezzel a karácsonyi hetünk java része a táblázat értelmezésével, a kezelések elemzésével és a következő időszak várható alakulásának megtervezésével telt. Juci rengeteget utána olvasott a témának a héten, így a hét végére egy fél A4-es lap meg is telt kérdéssel, amit aztán az első találkozásunkkor fel is tettem a professzor úrnak.

A szabadulásom utáni időszak ismét beállt egyfajta korházba járós rutin időszakká. Kiengedésem után még négy napot jártam ambulánsan, hogy megkapjam az második négynapos adag kemot. A második kezelés után viszont megint lecsökkent pár vérkép eredményem olyan alacsonyra, hogy ismételten kapnom kellett vörösvértesteket, sőt még vérlemezkéket is. Sőt péntektől már hőemelkedésem is volt, ami folytatódott az egész hétvégén, illetve a következő 10 napban is. Hétfőn a hőemelkedéshez társult egy oldalsó nyak és fülfájdalom is. Mindezeket elmondva a doktor úrnak és a vérképemen látszódó emelkedő vérsűlyedés eredmény miatt (ami gyulladást jelez a szervezetbe) a főorvos úr úgy látta jobbnak, hogy ha egy hetet csúsztatjuk a következő adag kemo beadását. Azt mondta addig lesz ideje erősödni a vérképemnek és adott egy 10 napos antibiotikumot is, ami pedig reményei szerint elmulasztja a gyulladást. Hát a következő hét hétfőn sem álltunk még jobban. Ugyanis maradt a fülfájás, maradt a hőemelkedés. Erre a professzor úr elküldött a fül orr gégészetre. Itt alaposan átvizsgáltak és azzal küldtek vissza a hematológiára, hogy fül orr gégészeti szempontból semmi bajom. Ezzel sajnos már a professzor sem tudott mit kezdeni ezért hazaküldött és azt mondta, hogy jöjjek vissza szerdán hátha addigra beáll valami változás. Ez így is lett szerencsére, hiszen a hőemelkedéseim csökkentek és már nem mentek 37,5 fok fölé, sőt szerdán 37 fok fölé se nagyon ment. A fülfájásom is jobb volt napközben, csak estére jött elő jobban és akkor is inkább a tarkóm felé éreztem sem mint a fülemben.

Ennek tükrében szerencsére nem kellett tovább húzni a következő kezelési ciklus elindítását, így kaptam egy újbóli nagy és egy kis adag kemot is. Ezek után beszéltem a professzor úrral, aki azt mondta, hogy csütörtökön, azaz ma újabb csontvelő mintát fog venni tőlem, beadja a következő gerinc injekciót is és megkapom a 4 napos kis kemok 2. adagját is. A mai napom tehát zsúfolt lesz és elég sokat leszek a kórházba, mert a gerinc injekció után minimum 4 órát feküdni kell. Ennek a csontvelő vizsgálatnak fontos lesz az eredménye, mert ez dönti majd el a kezelés következő szakaszának hosszát és erősségét. Úgyhogy tessék drukkolni, hogy jó eredmények jönnek majd vissza.

Nos már szerda van, de még mindig bent vagyok a kórházban, de ma már végre kiengednek. A keddi hazaengedésből vér hiány miatt semmi se lett. Állítólag volt egy tömegbaleset ahova sok vér kellett és az én amúgy sem túl gyakori 0 Rh- vércsoportomhoz nem volt elég vér Pécsen, így nem tudtak küldeni. Ezek után kicsit nehezebben hitte el az ember a doktornő szavait, miszerint holnapra megjön a vér és elengedjük. Na ja hacsak nem lesz megint valami gubanc, ami miatt mégis bent kell maradnom. A kedd délelőtt ezek a rossz hírek miatt kicsit zabosan telt, de késő délelőttre sikerült megnyugodnom és elfogadnom, hogy az élet sajnos néha ilyen. Amikor az ember nagyon menne akkor kell maradnia. Már nagyon unom a kórházi szobát. Az égadta egy világon semmi nem történt szombat óta, amikor megkaptam az utolsó kemo-t. A közérzetem jó mégis itt kell feküdnöm ebbe a fehér szobában, ezen a rendkívül kényelmetlen ágyon.

Na de mindegy is, ma már elengednek így ezt az egy hetet inkább megpróbálom elfelejteni és pár hét távlatából talán már nem lesz ennyire rossz emlék. Örülni kell, hogy ennyire nem visel meg eddig a kezelés és jól érzem magam, csak közben pont ezért nehéz elhinni az embernek, hogy bent kell maradnia.

Szóval végre megérkezett a vérem. Kicsit fel kell pumpálni a vörösvértest számomat, mert a normál 130-140-es értékhez képest nekem ma csak 68 volt. A mai nappal elkezdték a második fázis következő négy napos kezelésének első adagjának beadását. Ezek után pedig hazaengednek és a hét további részében ambulánsan kapom majd a kezeléseket. A professzor úr nem volt a múlt hét végén és ezen a héten hétfőn és kedden sem. Ma viszont volt és így át tudták nézni a következő időszak kezelési tervét, ami szerencsére eddig nem sokat módosult, így még mindig úgy néz ki a helyzet (és reméljük így is marad), hogy karácsony előtt be tudjuk fejezni a második szakasz javát és még idén az egészet.

Elérkezett a szerda (november 27.) és egyben az újabb kórházi tartózkodásom első napja. Miután Kaposváron van a környék egyetlen működő hematológiai osztálya (Pécsen van a legközelebbi hematológia) így elég nagy a vonzás körzete az osztálynak. Járnak ide Tolnától – Zala megyéig mindenhonnan. Ennek következtében a 25 ágyas osztályon 29-en vannak. Ezáltal elég nehéz volt nekem/nekünk szabad helyet találni. Már egy másik osztály három kortermét is a hematológiának adták, ezzel nyerve 5 helyet. Én egy fiatal sráccal Gergővel kerültem össze egy kétágyas szobába. Tegyük hozzá nagyon közel vagyunk a saját osztályunkhoz ugyanis két ajtó választja el ezt a belgyógyászati osztályt a sajátunktól. Ennek ellenére ég és föld van a két osztály ápolói között, de erről azt hiszem majd később írok.

A szerdai nap megkaptam a 2. szakasz két új kemo-s kezelését. Ezektől egy nagyobb vérkép változást vártak, ami miatt be is fektettek pár napra. Sajnos több napra is mint számítottam. Reméltem, hogy a hétvégére haza engednek, de ez nem így lett. A kezelések meg is hozták hatásukat a csütörtöki 4800-as fehérvérsejt számom le is csökkent péntekre 2200-ra, ami miatt végül inkább bent tartottak. Ugyan nem tudom minek, egy ügyeletes orvossal és a nem éppen a helyzet magaslatán lévő nővérekkel tulajdonképpen anélkül telt el a hétvége, hogy bármi történt volna. Szerencsésre, egyetlen nap volt egy kis émelygésem, de ezen kívül nem éreztem túl sokat az új készítményekből. A vérképemen annál inkább látszott a hatásuk, ugyanis minden értékem csökkent. A hétfőt már mint a messiást vártam, hogy végre haza engedjenek, de sajnos a doktornő nem szolgált jó hírekkel. Túlságosan lecsökkent a vörösvértest számom és azt mondta, hogy holnapig nem enged el és akkor is csak úgy, ha két egység vörösvértestet lefolyattak már nekem. Ezek után valószínűleg ambuláns kezelés következik majd, de azt még megbeszélik a professzor úrral, hogy mikor kezdődhet a következő négy napos kezelés elkezdése, mert ilyen vérkép eredmények mellett holnap biztosan nem kezdik el nekem adni.

Ez a két hét ambuláns kezelés alatt sok beteg emberrel találkoztam. Ilyenkor látja az ember igazán mennyi igazán beteg ember fordul meg itt naponta. Azt is látni, hogy a betegség nem válogat. Járnak ide fiatalok, idősek, nők és férfiak.

A minap egy 22 éves sráccal voltam egy szobában, akinek limfómája volt és már a 7. és egyben az utolsó előtti kemot kapja. Ő is egy ártatlan tüdő szűrőre ment Dombóváron, amikor egyszer csak behívta az orvos leültette és nekiesett, hogy na mi a panasza? Erre ő,hogy panaszom, hát én csak egy tüdőszűrőre jöttem. A doktornő keményen a közepébe csapva mondta neki, hogy de hát uram akkora folt van a felvételen, hogy nem látjuk tőle a tüdő felét. Azonnal át is küldték Kaposvárra. Egy Budapesten végzett PET CT után látták, hogy a mellkasán kívül még a hónaljaiba is van kettő kisebb, illetve a nyakában is egy kicsi nyirokrendszeri daganat. Szerencsére a 4. kemo után eltüntették az összes daganatát, de azért leadják még neki mind a 8 kemo-t biztos ami biztos. Azt is mondta, hogy az első 4 kemotól semmi baja nem volt, de utána már rosszul lett a kemoktól amiket kapott. Aznap már láttam rajta, hogy előre stresszel a kezeléstől. Amikor behozták már feszengett és mondogatta, hogy biztos rosszul lesz tőle. Hát nem is kellett sokat várni, a bekötése után 20 percel már ment is a wc-be. A tűszúrástól is félhetett, mert ketten kellet, hogy álljanak mellette amíg bekötötték neki a branült. Még szerencse, hogy nekem nincs tű iszonyom.

Sok féle hozzáállással is találkoztam, volt aki pozitívan áll a kezelésekhez és látja,hogy nincs is más út. Van aki panaszkodik, de végig csinálja, ők általában rosszabbul néztek ki. Azt ugyan nem tudom melyik volt előbb a tyúk vagy a tojás, azaz előbb rosszul lettek a kezeléstől és attól lett a hozzáállásuk is ilyen, vagy fordítva. Minden esetre én töretlenül pozitívan állok a dolgokhoz és csak a jót várom és igyekszek minél jobban átragasztani ezt a hozzáállást azokra is akikkel beszélgetek.

Azt hiszem nagyon elmaradtam mostanában az írással. Ennek kettős oka van, az egyik az hogy nem történik semmi olyan extra velem amiről úgy gondolnám a „nagy közönséget” is lekötné. A másik ok pedig az, hogy sajnos sikerült elkapnom egy körömágygyulladással járó fertőzést, aminek hála a gépelés kész rémálom lett volna.

Na hát akkor essünk neki miről is maradhattatok le az elmúlt két hétben.

Az új gyógyszerről írtam nektek utoljára, amiről közben kiderítettem mire is való. Ez egy olyan gyógyszer amivel az ALL (acute lymphoblastic leucemia) egyes rákos sejtjei elöl lebontja az asparagin nevű aminosavat és ezzel próbálják kiéheztetni a leukémiás daganatos sejteket.

Nos egy kicsit tartanak az orvosok ettől a gyógyszertől ugyanis előfordulhat allergiás reakció a készítményre, de szerencsére nálam semmi sem jött ki, így mondhatni akadálytalanul vittük végig ezt a 12 kezelést ambulánsan, azaz otthonról bejárva. Azért csak mondhatni, mert az utolsó két napra lett egy kis bökkenő, ugyanis nem érkezett meg időben a gyógyszer az osztályra. Így szombaton ugyan bementem az osztályra, de közölték, hogy sajnos hétfőig nem tudnak adni kezelést mert nincs mit adni. Ennek a hírnek nem igazán örültem, hiszen szépen ki lett számolva, hogy ha bökkenő nélkül megy le minden akkor december 23-án kapnám az utolsó kezelést utána pedig lenne bő egy hetem kórház és kezelések nélkül.

Hétfőn beszéltem a professzor úrral, hogy akkor most mi legyen, feltétlenül szükséges –e az utolsó két kezelést beadni az asparaginase-ből és ezáltal csúsztatni a hétfői kezdését a második szakasznak, vagy inkább elkezdik a következő kezelést. Erre azt mondta, hogy mindenképp be kell adni még az utolsó két adagot és akkor csak szerdán kezdjük el második szakaszt. Egy kis erősködés után azért sikerült megértetnem vele, hogy nekik és nekem is jobb lenne, ha ennek ellenére dec. 23-ig be tudnánk fejezni a 2. szakaszt. Szerencsére erre ki tudtunk találni egy olyan megoldást, hogy inkább a második szakaszon húzunk majd két napot és akkor ezzel behozzuk a kezdeti csúszást.

Eljött a szerda is. Egy elég kedves asszisztens dolgozik az ambulancián, aki sokat segít és mindig készséggel válaszol a kérdéseimre. Ez az új szer, amit kapok 500 ml ami kicsit több mint a szokásos kemo adagok. Azokból az egyik 300 ml a másik pedig 100, így még a kettőnél is kicsit többet kapok ilyenkor. Kicsit több is mint 1 óra kell is neki mire lefolyik. A bekötés előtt szerdán vettek vért a kanülből, utána pedig adtak egy algopyrint és egy allergia elleni készítményt intravénásan. Azt mondták ezt mindig adják majd, mert ennél a gyógyszernél előfordulhatnak allergiás reakciók, de ezzel nem adnak neki esélyt, hogy ilyesmi megtörténjen.

Jelezték előre, hogy az allergia elleni készítmény kicsit bódító hatású lehet, amit elég hamar meg is éreztem, kezdtem nagyokat pislogni olvasás közben, de azért sikerült ébren maradnom. A közel három órás herce-hurca során végig olvastam. Így elég hamar el is ment az idő. Végül a vérképem eredménye is bejött és egész jó is lett, így mondták, hogy akkor irány haza és ha bármi gond lenne akkor menjek vissza.

Szerencsére semmi probléma nem volt a délután folyamán, így a végén még megúszom ennek a gyógyszernek a szedését is mellékhatások nélkül. Egy újdonság még azért adódott, ugyanis egy véralvadás gátlót kell magamba szúrnom minden nap, hogy kizárják a trombózis esélyét. Ezt így lehet venni a gyógyszertárba előre elkészített injekciós tűvel, amit állítólag nem lehet rosszul beadni. Én azért megkértem az asszisztenst, hogy ha lehet adja be nekem minden nap, ha már úgy is megyek a kezelésekre. Nem vészes egy aprócska tűt kell a hasfalba beleszúrni és lassan benyomni a tartalmát.

Eddig mindig 10 óra magasságába mentem be, mert akkor van vége a vizitnek és akkor jönnek le az orvosok az ambulanciára is, de így mindig 1 óra magasságába végeztem amikorra is eléggé megéheztem. Így úgy gondoltam, hogy ma egy kicsit előbb megyek és akkor is 10 után végzek, így az orvosnak van ideje bejönni vizit után. Jó döntésnek bizonyult, mert 11-re végeztem is. Ugyan orvossal nem találkoztam, de csak mert Zalaegerszegre ment a professzor úr. De miután mindent megkaptam és vérvétel sem aminek az eredményére várhattam volna így el is engedtek hamar és holnap mehetek ugyan ekkor.

Csütörtökön egy nagyon szimpatikus pár férfi tagja volt most a mellettem lévő ágyon. A férfinál nyirokrendszeri rákot találtak, amit kemo terápiával kezelnek is. Ő 21 naponta jár egy adag kemo-ért és ez már a negyedik dózis, amit kap. Kicsit eldumáltunk, így ma se vettem észre, hogy el is telt 2 óra. Reméljük ma se lesz semmi mellékhatása a gyógyszernek és akkor a következő 10 napot is megúszhatnám úgy, hogy itthon vagyok. A második szakasznál is azt mondta a doktor úr, ha nem lesznek komplikációk akkor a javát itthon tölthetem és csak be kell járkálnom a kezelésekre. Hát mi mindig a legjobban bízunk és arra koncentrálunk, hogy úgy is történjenek a dolgok.