Így hát, amikor legközelebb találkoztam a professzor úrral (dec. 30.) el is árasztottam egy csomó kérdéssel. Hogy ugyan mi történt azzal az állításukkal, hogy február környékén visszamehetek dolgozni és hogy mik várhatók a következő kezelésektől. Erre a professzor úr azt mondta, hogy valami félreértés lehetett, mert ugyan nagy eséllyel a február utáni szakaszok mellett már fogok tudni dolgozni, még ha nem is teljes intenzitással. A kórházi kezelések folytatódnak várhatóan május végéig. Sőt mi több a következő közel 2 év, ami alatt mint mondták még lesznek gyógyszeres kezelések is úgy fog kinézni, hogy három havonta kapok egy kemót. Ez a hír is meglepett minket. Úgy gondoltuk, hogy a kórházi kezelések után legalább a kemókat letudom és nem fogok belőlük többet kapni. Ezen kívül kiderült még az is, hogy a következő szakaszban kapott kemók elég erősek lesznek. Olyannyira erősek, hogy mindenképp be kell velük feküdni pár napra, mert 36 órán belül be kell adni egy ellenszert, ami aztán megvédi az egészséges sejtjeimet és szerveimet. A professzor úr mindezt úgy adta elő, hogy ennek a gyógyszernek (méregnek) a 10-ed része is halálos adag lenne, így nem tréfa dolog, hogy időben megkapom –e az ellenszert. Hát mondanom se kell ezzel nem sikerült megnyugtatniuk.

Pár hét kellett ugyan, de sikerült feldolgozni az új információkat és az agyunkat átállítottuk arra a célra, hogy jó akkor ez tovább fog tartani mint először gondoltuk és most az elsődleges az, hogy még a februárig tartó utolsó nehezebb kezelési cikluson legyünk túl és utána lassacskán, amennyire az ember ereje és a kezelések engedik megpróbálunk kicsit dolgozni is. Szükségem is lenne már egy kis munkára, ugyan is elértem arra a szintre, amikor is dög unalom otthon lenni és már nem köt le semmi úgy igazán, ezért a munka segíthetne egy kicsit, hogy gyorsabban teljen az idő.

Az utolsó 4 napos kezelést el is kezdtük december 30-án és miután január elsejét kihagytuk a munka szüneti nap miatt ezért január 3-án pénteken fejeztük be. Ez a hét vége egy kisebb forduló pont volt az eddig eltelt otthon töltött időben. A 4 napos kezelések ugyan mennyiségileg kevesek voltak, viszont erősségükben és a rám kifejtett hatásukban nem bizonyultak kevésnek. Péntekig ki is jött rajtam egyfajta kedvetlenség és kicsit rosszabb közérzet, valamint megvolt az első rosszul lét is. Szerencsére Juci nem hagyta annyiban és próbált kimozdítani ebből a rossz hangulatból, ami előbb utóbb sikerült is neki. Általa rájöttem, hogy csak akkor telik el a hétvége rossz hangulatban és unalmasan, ha én hagyom. Így szombatra sikerült átesnem a letargián és úgy döntöttem, hogy nem engedek a levertségnek. Szerencsére az időjárás is segítette nekünk, így szombaton kimentünk a Desedára sétálni egy nagyot, ami nagyon jól esett.

Hétfőn túl estünk ennek a szakasznak az utolsó nagyobb adag kemóján és abban maradtunk a professzor úrral, hogy figyeljük a vérképemet és várhatóan következő hét hétfőn befekszek és nekiállunk a következő szakasz első kezelésének.