Nos már szerda van, de még mindig bent vagyok a kórházban, de ma már végre kiengednek. A keddi hazaengedésből vér hiány miatt semmi se lett. Állítólag volt egy tömegbaleset ahova sok vér kellett és az én amúgy sem túl gyakori 0 Rh- vércsoportomhoz nem volt elég vér Pécsen, így nem tudtak küldeni. Ezek után kicsit nehezebben hitte el az ember a doktornő szavait, miszerint holnapra megjön a vér és elengedjük. Na ja hacsak nem lesz megint valami gubanc, ami miatt mégis bent kell maradnom. A kedd délelőtt ezek a rossz hírek miatt kicsit zabosan telt, de késő délelőttre sikerült megnyugodnom és elfogadnom, hogy az élet sajnos néha ilyen. Amikor az ember nagyon menne akkor kell maradnia. Már nagyon unom a kórházi szobát. Az égadta egy világon semmi nem történt szombat óta, amikor megkaptam az utolsó kemo-t. A közérzetem jó mégis itt kell feküdnöm ebbe a fehér szobában, ezen a rendkívül kényelmetlen ágyon.
Na de mindegy is, ma már elengednek így ezt az egy hetet inkább megpróbálom elfelejteni és pár hét távlatából talán már nem lesz ennyire rossz emlék. Örülni kell, hogy ennyire nem visel meg eddig a kezelés és jól érzem magam, csak közben pont ezért nehéz elhinni az embernek, hogy bent kell maradnia.
Szóval végre megérkezett a vérem. Kicsit fel kell pumpálni a vörösvértest számomat, mert a normál 130-140-es értékhez képest nekem ma csak 68 volt. A mai nappal elkezdték a második fázis következő négy napos kezelésének első adagjának beadását. Ezek után pedig hazaengednek és a hét további részében ambulánsan kapom majd a kezeléseket. A professzor úr nem volt a múlt hét végén és ezen a héten hétfőn és kedden sem. Ma viszont volt és így át tudták nézni a következő időszak kezelési tervét, ami szerencsére eddig nem sokat módosult, így még mindig úgy néz ki a helyzet (és reméljük így is marad), hogy karácsony előtt be tudjuk fejezni a második szakasz javát és még idén az egészet.
