Ismét igyekszek leírni az elmaradásomat. A hét második felére szerencsére javult annyit az állapotom, hogy az orvosok is elég jónak találják ahhoz, hogy hazaengedjenek. Örültem neki, mert már kezdett nagyon feszéjezni a kórházi bentlakás. Jó volt újra otthon lenni. A szám is szerencsére nagy gyógyuláson ment át, ugyanis hazatértem másnapján, már óvatosan, de rágni is tudtam. Amíg fájt a szám, addig sajnos hiába voltam éhes az evés közbeni fájdalmak hamar elvették az étvágyamat és féltem, hogy ennek a gyógyulás után is marad egy kis nyoma és nem lesz olyan jó étvágyam, de szerencsére a félelmeim nem bizonyultak jogosnak. Amint ismét tudtam rágni és ízlelni az ételeket az étvágyam is visszatért egyik napról a másikra. Így nem is volt más dolgom, mint hogy a 64,5 kg-ról amire sikerült lefogynom ismét megcélozzak egy 70 kg feletti súlyt. Nagyjából egy hét kellett, hogy sikerüljön megközelítenem a 70 kg-ot és még egy hét alatt sikerült beállni a számomra már elfogadható 72 kg körüli súlyra. A számban ugyan még egy bő hétig voltak apróbb sebek, de azok már kevésbé zavartak az evésben. Viszont az orvosok jobbnak látták megvárni a teljes gyógyulást mielőtt nekiálltunk volna a következő szakasznak. A professzor úr is elment egy hét szabadságra, így rögtön két hét otthon töltött szabadságom is lett, ami közben csak két kontroll vérvételre kellett bemennem. A vérvételek során nagyon jó vérkép eredményeim lettek. Már-már a normál egészséges értékeket is megközelítő eredményeim lettek. A közérzetem is teljesen helyreállt. Sikerült vissza erősödnöm és úgy láttam itt az ideje, ha a kis kényszer szünetben, ha már ilyen jó eredményim vannak, kicsit kihasználjuk az adódó lehetőséget és végre elmegyünk Szolnokra Juci szüleihez, hiszen már több mint fél éve nem tudtunk elmenni hozzájuk a betegség miatt. Így hát az egyik vérvételt követően meg is kérdeztem az orvosokat, hogy lenne –e ennek bármi akadálya, amire szerencsére azt mondták, hogy ezzel a vérképpel menjek csak nyugodtan, de persze kerüljem el messziről a beteg embereket. Így is lett és végül egy remek hétvégét töltöttünk Szolnokon és sikerült bepótolnunk pár régóta tervezett látogatást.

Visszatértünk után sikerült újra beszélnem a professzor úrral, akivel átnézve a papírokat abban maradtunk, hogy egy újabb csontvelő vizsgálatra lenne szükség ahhoz, hogy teljes nyugodtsággal átugorhassuk a felfüggesztett szakasz maradék két kezelését és nekikezdhessünk egy újabb szakasznak. Sikerült is lebeszélnünk az újabb csontvelő levétel időpontját másfél héttel későbbre, amit ugyan először sokalltam kicsit, mert az megint másfél hét otthon ülést jelentett volna, amikor is eszembe jutott, hogy ha még mindig olyan jók a vérkép eredményeim, akkor akár munkával is eltölthetném. Ezért fel is tettem a kérdést, hogy mi lenne, ha akkor én a másfél hét alatt bejárnék dolgozni, persze gondosan ügyelve arra, hogy senkitől se kapjak el semmit se. Professzor úr meg is adtak az engedélyt, így másnap már mentem is dolgozni. A következő közel két hétben így tehát bejártam dolgozni, közbe egyszer bejöttem egy csontvelő vizsgálatra és vérvételre, ahol az eredmények láttán megbeszéltük, hogy a következő hét vége felé nekiállhatnánk az új szakasznak, hiszen az eredményeim egészen jónak mondhatók. Ugyan a lézeres vizsgálatra küldött pécsi minta eredményei még nem értek vissza, de az itt végzett mikroszkópos vizsgálat eredményei is elég jónak bizonyultak ahhoz, hogy belemerjünk kezdeni a következő szakaszba. A munkahelyen töltött 2 hét szinte napról napra jobban feltöltött élettel és energiával. Nagyon jól esett bejárni és egy kicsit visszarázódni a régi kerékvágásba. Még arra is nyílt lehetőségünk, hogy lemenjünk Mohácsra a busójárásra. Érdekes élmény volt, ugyan kicsit zavaró volt, hogy nagyon sok ember volt, de szerencsére elég nagy területen oszlottak el. Sikerült pár jó képet is csinálnunk, aki még nem látta volna javaslom nézze meg őket a facebook oldalamon. J

 Ezek után kicsit úgy érzem több türelmem lett a következő várhatóan 5-6 napig tartó kórházi látogatásomhoz is. A professzor urat próbáltam kicsit kérdezgetni arról, hogy vajon a hátralévő négy szakaszban vajon lesz –e lehetőségem dolgozni. Vajon lesz –e olyan erős a vérképem, hogy be is járhassak dolgozni. A főorvos úr erre azt mondta, hogy reményei szerint a következő kezelések már nem fogják annyira piszkálni a vérképemet és akár dolgozni is be fogok tudni járni. Hát remélem tényleg így fog eltelni a hátralévő szorosabban kórházba járós négy hónap.